Ahogyan az előző cikkben is elhangzott, a nagy sikerek után 2005-ben egy elhúzódó vita után bejelentették, hogy határozatlan ideig szünetet tartanak. Tom úgy érezte, a turnézás rossz hatással van magánéletére és családi kapcsolataira. Nem volt otthon, mikor párja terhes volt, se a lánya születésekor, se a kislány első másfél évében, mert folyamatosan turnézott. Úgy érezte, nem jó irányba halad így az élete, és fél évet szeretett volna eltölteni otthon a családjával, és szüneteltetni a turnézást, de az együttes szekere nagyon ment akkoriban, és a többiek azt mondták: ez túl nagy szünet lenne. Akkoriban mérges voltam rá, mert csak annyit tudtam, hogy Tom miatt szünetel a blink, de nem lehet valakire azért haragudni, hogy a családját a zenélés elé helyezi, sőt. Mégis nehezen képzelem el, hogy Travis és Mark, mint szintén családos emberek, azt mondták neki, vagy a családod, vagy az együttes, válassz. Valószínűleg a managementnek is volt beleszólása, ki tudja, pontosan mi történt. A próbákon folyamatos volt a vita és feszültség, végül már nem okozott örömet nekik az együtt zenélés, Tom kilépett az együttesből.
Mindenki a maga útját járta, úgy tűnt végleg vége a blink-182-nak. Tom megalapította az Angels and Airwaves nevű együttesét (kicsit furcsa, hogy a családjára hivatkozva kellett neki a szünet a blink-től, mégis új együttest alapít, dehát ebbe sem látok bele ennél jobban), Travis és Mark pedig eleinte a +44-ben játszott együtt (2006-ban meg is jelent a debütáló album, elég vegyes fogadtatással), később viszont különváltak útjaik. Mark producerként segédkezett néhány lemezen, Travis pedig több zenei projekten is dolgozott, és piacra dobta saját márkáját (Famous Stars and Straps). Úgy tűnt, jól mennek a dolgaik külön-külön, a blink-182 nélkül, de Tom később bevallotta, hogy ezekben az években fájdalomcsillapítón élt, nem volt önmaga, és majdnem rossz vége lett a gyógyszerfüggőségnek.
Végül egy sajnálatos esemény kapcsán egyesült újra a trió: Travis Barker 2008-as súlyos repülőgép balesete hozta össze őket. A 4 halálos áldozatot követelő balesetben Travis súlyosan megégett (kifolyt rá az üzemanyag egy része, ami meggyulladt), többször kellett műteni, és vérátömlesztést is kapott. Markot még azon az éjjelen felhívták a hírrel, aki azonnal a helyszínre repült barátjához, Tom viszont nem tudott róla, mivel nem voltak beszélőviszonyban. A napokban épp a repülőtéren volt, (nem tudni már, hogy eredetileg hova repült volna), amikor meglátta a hírekben, hogy mi történt. Állítólag teljesen összeomlott, azt hitte, meg fog halni Travis (kritikus állapota miatt ezt sem lehetett kizárni). Azonnal írt neki emailt, és hívta, hogy odarepül hozzá. A kórházban találkoztak először mindhárman, ahol valahogy a Travis elvesztésétől való félelem miatt elsimultak a régi ellentétek, és minden rendeződött köztük. Amikor Travis magánál volt, órákig beszélgettek, meséltek egymásnak, hogy ki miket csinált az elmúlt években, és végül Tom vetette fel, hogy zenéljenek újra együtt.
Amint Travis felépült, az együttes stúdióba vonult, és elkezdték írni az új lemezt. A szünet után, majdnem 5 év elteltével voltak láthatók ismét a színpadon a 2009-es Grammy Awards-on, ősszel pedig turnézni indultak Észak-Amerikában a Weezerrel és a Fall Out Boy-jal, ezt pedig 2010 nyarán követte egy európai fesztiválturné.
A visszatérő lemez, a Neighborhoods munkálatai nem mentek simán. Mindenkinek volt meglévő projektje, így Los Angeles, San Diego és New York között repkedtek, és mindenki más stúdióban vette fel, amiket megírt, az együttzenélést és közös stúdiózást pedig folyton csak halogatták. Végül 2011-ben jelent meg a lemez. Ez volt az első olyan album, amit önállóan készítettek el külső cég és producerek nélkül, és ez volt az utolsó olyan album, ahol Tom DeLonge énekel. Travis balesete, állandó producerük, Jerry Finn halála, Tom gyógyszerfüggősége: ezek mind komorabb dalszövegeket szültek, így az album hangulata nem a korai évek skate-punk stílusára épül, sokkal melankólikusabb, lassabb dallamok hallhatók, kevésbé felpörögött és “blinkes” lett a visszatérő lemez, de szerintem ezzel együtt összességében nem lett rossz. A kritikusok nem annyira lelkesedtek érte, de a rajongóknak ez volt a megerősítés, hogy valóban visszatértek, együtt fognak zenét írni, és minden rendben lesz (az album végül a második helyen végzett a Billboard 200-on). Ezután folyamatosan turnéztatták az albumot, és rengeteg helyen adtak el minden jegyet, hiszen sok rajongóban benne volt, hogy “megnézem őket, mielőtt megint feloszlanak”. Akkoriban paranoiásnak hittem az ilyen gondolatokat, de én is ugyanilyen lettem pár évvel később, és láss csodát, ezt a felállást már valóban nem láthatom élőben. Így, hogy tudom, hogy milyen körülmények között egyesült újra a blink, és hogy ezután mi következett, mindig kicsit fájó szívvel hallgatom Tom hangját ezen az albumon.
A turnézások után ismét egy új album volt a cél, de Tom állítólag passzívan állt a dolgokhoz. Ismét időre lett volna szüksége, amit nem zenéléssel akart tölteni. Már le voltak foglalva stúdiók, megbeszélt alkalmak, amikor felvesznek új dalokat, amikor Tom ezt bejelentette nekik, és természetesen ez ismét feszültséget szült. Deja vu, 10 éve egészen hasonlóan kezdődött. Volt egy lefixált koncertjük, amire így Tom nem akart elmenni játszani, ezért ahogyan a 2013-as turnéra Travis helyett beugrott egy csere-dobos (nem mert még repülőre szállni), így ebben az esetben is egy beugró énekessel (Matt Skiba) oldották meg a dolgot. Mark és Travis úgy voltak vele, hogy azért indult el újra a blink-182, hogy újra zenét írjanak, turnézzanak, továbbvigyék azt, amit eddig alkottak, Tom viszont ebben csak hátráltatja őket. Amikor bejelentette a blink-182, hogy Matt fog énekelni, mert Tom kilépett az együttesből, Tom az instagram oldalán azt írta, hogy ő nem lépett ki. Nagy volt a kavarodás, végül egy Rolling Stone-os interjúban mondta el Mark Hoppus, hogy az ősz óta csak emailben kommunikáltak Tom-mal, nem is találkoztak vele személyesen, de decemberben mindannyian aláírták a szerződést az új lemezre. Pár nappal később azonban Tom managerétől kaptak egy emialt, hogy Tom kiszáll. Ezután néhány napig leveleztek a managerrel, aki egyértelműen kimondta, hogy Tom kilép az együttesből. “Tom. Is. Out.”. Pontosan ahogy 10 évvel azelőtt. Mark azt mondta, hogy nem volt meglepő, mert folyton csak halogatta a dolgokat, és nem volt túl aktív. “Nehéz olyan valakinek fedezni, aki tiszteletlen, és hálátlan…Azt mondani, hogy “nem léptem ki”...ez nem igaz. Ez egyszerűen hazugság”.
Így ismét keserű szájízzel váltak el útjaik, és Tom helyett Matt lett az együttes énekese.
Matt-el nagy volt az összhang, rövid időn belül rengeteg demót vettek fel, könnyen ment a zeneírás. Az első közös albumukat, az együttes hetedik stúdióalbumát, a California-t 2016 elején vették fel, végül júliusban jelent meg. Óriási sikert aratott: 15 év után ismét a Billboard 200 élén volt a blink-182. Az albumot népszerűsítő turné igencsak all-star-ra sikeredett: júliustól októberig együtt koncerteztek az A Day to Remember, The All-American Rejects, és az All Time Low zenekarokkal. Ezek a kísérő együttesek egyenként is vannak akkora nevek, hogy egy önálló headliner turnéra induljanak, így együtt zseniális élmény lehetett egy ilyen szuper-koncerten résztvenni, igen sok helyszín sold-out is lett, sajnos Európáig nem jutott el a koncertsorozat.
(az új lemezről a She’s Out Of Her Mind klipje a What’s My Age Again? sémájára lett leforgatva, konkrétan egy-az-egyben ugyanaz a klip, más szereplőkkel)
Bár a Tom-mal való elválás kicsit fájt, és amikor nosztalgiázok, és régi dalokat hallgatok, mindig jó érzés fog el, mert a 90-es/2000-es években az egyik kedvenc együttesem volt, szerettem ezt a hármast úgy, ahogy van, de el kell fogadni, hogy nem működött már köztük a dolog. Másfelé szólította őket az élet, megváltoztak, családos emberként máshogy gondolkodtak, mások voltak az igényeik, és egyszerűen nem ment már úgy tovább, ahogyan addig. Sajnálom, amiért így alakult, és nehezen pótolható Tom hangja, de szerintem Matt-el megfogták az isten lábát. Passzol a hangja és a személyisége a bandába, mi bizonyítaná ezt jobban, mint hogy a California albumot imádják a rajongók, és Grammy-díjra jelölték a Legjobb Rock Album kategóriában. Van miért drukkolnunk, én úgy érzem, ezért az albumért abszolút megérdemelnék!
Az egyik legjobb dal szerintem az albumról: San Diego.
Ezt a számot Mark írta, és egyértelműen Tom-ról szól. Amikor a Neighborhoods-ot vették fel, Travis és Mark az idő nagy részében Los Angelesben volt, és Tom pedig külön tőlük, San Diegoban. Itt alapították anno az együttest, és bár Matt énekli nagy részét, mivel tudjuk ki írta, és kiről szól, kicsit megszakad a szívem, amikor hallgatom, mert Mark ebben a dalban írta ki magából, hogy elvesztette az egyik legjobb barátját Tom személyében. A refrénben hallhatjuk, hogy fél elaludni, mert mi lesz, ha arról álmodik, hogy visszamegy San Diegoba, hogy megnézzék a Cure-t, és a kedvenc számaikat hallgassák a parkolóban: Mark és Tom egyik közös kedvence volt a The Cure, az énekes, Robert Smith még énekel is egy blink-számban. Amikor pedig arra utal, hogy “akit elvesztettem San Diegoban-ban”, mind tudjuk, hogy kire gondol. A producer, John Feldmann elmondta, hogy Mark nem akarta megírni ezt a dalt, de meg kellett tennie, ki kellett írnia magából, hiszen egyértelműen egy meghatározó dologról van szó az életében, ami rengeteg érzelmet váltott ki belőle. John úgy nyilatkozott, hogy a blink-182 írta fel a térképre San Diego-t, így ezzel a dallal a Tom-ról/Tom-hoz szóló részeken kívül többek között búcsút mondanak annak a városnak, ahonnan minden indult, és bár már egyikük sem lakik ott a bandatagok közül, mindannyian hálával gondolnak erre a helyre.
Az együttes nem túl gyakran jár Európában, de idén nyáron lehetőségünk lesz megnézni őket élőben, ugyanis a blink-182 az egyik headlinere a Novarock fesztiválnak! A fesztivált 2017.06.14. és 17. között rendezik meg, és mivel ez lesz a hozzánk legközelebbi helyszín, ahol játszanak (egyelőre egyik hazai fesztivál sem jelentette be őket, mint fellépő), így érdemes lehet lecsapni a jegyekre!
képek forrása:
