2017. december 16., szombat

Muglik Londonban


2016 februárjában jártunk először Londonban, én ekkor repültem életemben először, ez volt az első közös utunk együtt Bandival, és magát a várost is imádtam, alig vártam, hogy visszamenjünk oda. Most az elsődleges cél a Harry Potter Warner Bros Studios túra volt, így az időpont kiválasztásakor azt néztük, hogy mindenképpen legyen oda jegy, mert sokszor sold out az egész nap. Egyszerre vettük meg a repjegyet és a HP jegyeket, és a szállást is sikerült lefoglalni időben: az ibis excelben szálltunk meg, közel a Royal Victoria megállóhoz.

4 napra és 3 éjszakára mentünk, szombat reggelre érkeztünk. A reptérről elmentünk egy ott élő barát lakására, ahol le tudtunk pakolni, amíg nem vehettük át a szállást (ami 2 épülettel lejjebb volt), majd elmentünk együtt Stratfordba a bevásárlóközpontba, ahol sikerült az előre eltervezett 30 font helyett 48 fontot otthagyni a Primarkban, de teljesen megérte. Mármint 11 fontért téli, 6 fontért meg nyári Harry Potteres pizsama? Teljesen megérte. Imádok vásárolni, ha több pénzem lenne, valószínű ez lenne az elsődleges hobbim. A második napon délelőtt elmentünk sétálni a Holland Parkba, ahol láttunk sok cuki mókust, pávát, és a Kyoto Gardent is, amiben sétálva szinte el se tudtuk hinni, hogy még mindig a városban vagyunk.



Kifelé jövet gyönyörködtünk a környékben, és a házakban, amikor elsétált mellettünk David Beckham, aki ott lakik, és lesétált a fiával kutyát sétáltatni. Persze azonnal akartam vele képet csinálni, de Bandi meggyőzött, hogy viselkedjek normális felnőttként, és hagyjam békén szerencsétlen embert, aki vasárnap kiugrott kutyát sétáltatni, úgyhogy erőt vettem magamon, és békénhagytam. Igen büszke vagyok magamra. A Holland Parkos séta után elmentünk Camden Town-ba, ahol császkáltunk kicsit a piacon, (ahol mindent lehet kapni), majd benéztünk a Dr. Martens-be, ami félig kicsit múzeum is volt (híres emberek dedikált bakancsai, sztorik, stb.),
majd benéztünk a Cyberdog nevű helyre, ami egészen szürreális élmény volt. Valójában ez egy üzlet, ahol minden neon, átlátszó, vagy hálós, ahol az eladóknak fehér kontaktlencséje van, 10 centi vastag talpú holdjárója, és fehér raszta haja. Eszméletlen hangerőn ment a techno, és a magasban a rács mögött profi táncosok tolták a rave-bulikát. Mintha egy egész más világba csöppentem volna. Eszméletlen érdekes volt, és persze tömve volt az egész bolt, mindhárom szint.

Kajálás után délután visszamentünk a szálláshoz este megnéztük a Winter Wonterland-et a Hyde parkban, ami sokkal nagyobb, színesebb, és tömöttebb, mint amit vártam. Olyan, mint egy óriási karácsonyi vásár egybegyúrva egy vurstlival és egy vidámparkkal. Lehetett venni churrost, és finom (tényleg finom) forraltbort, illetve nagyon sok vásári játékkal találkoztunk, mint a dodzsem, óriáskerék, és hulámvasút. Folyton szólt a zene, rengeteg ember volt ott, és iszonyú hideg volt, de úgy sétálgattunk bent több, mint 3 órát, hogy szinte észre sem vettük.
Eljött a hétfő, a nagy nap, amire hónapok (évek) óta vártunk: A Harry Potteres nap. Reggel megreggeliztünk a hotelben, azután igazából nem is emlékszem, mit csináltunk, de szerintem nem olyan sokára indultunk is, mert vonattal, majd busszal kellett kimennünk a helyszínre (természetesen Harry Potteres busszal). Amikor megérkeztünk a helyszínre (kb egy órával hamarabb), fotózkodtunk kint a bejáratnál kicsit,

aztán bementünk az előtérbe körbenézni, ahol már a karácsonyi dekoráció volt kint, és ami ezzel jár, természetesen egy óriási, gyönyörű karácsonyfa. Kértünk fülhallgatós guide-ot is, azt magunkhoz vettük, majd szóltak az ott dolgozók, hogyha szeretnénk, beférünk az eggyel előbbi turnusba is, úgyhogy persze mentünk, mert annál több időt tölthettünk bent. Az első teremben nem lehetett fotózni, itt egy idegenvezető elmondta, hogy a következő terem után annyit fotózunk és videózunk, amennyi csak jólesik, és érezzük magukat nagyon jól. Ezután a falakon a kivetítőkön elmesélték a Harry Potter sztoriját, hogy hogyan jelent meg, mikor, mekkora sikert aratott az egész világon, illetve mennyi ember szívét érintette meg. Fantasztikus volt, mindenki ráhangolódott a következő pár órára. A következő terem egy kisebb mozi volt, ahol leültünk, és egy kis vetítést láthattunk, ahol maguk a színészek is megszólaltak. Ezután emelkedett fel a filmvászon, és megláthattuk a Great Hall bejárati ajtaját, amelyet az adott napi szülinapos vendég nyithatott ki, mi pedig beléphettünk a Roxfort nagytermébe, amin minden asztal meg volt terítve, égett a tűz a kandallóban, repkedtek a kis boszorkányok a karácsonyfák körül, illetve a tanári asztal előtt jeges asztalon volt kitöltve a jégpoharakba a karácsonyi ital.












Ezután jött a következő terem, ami óriási volt. Először a 4. filmben látható kosztümökön akadt meg a szemünk, utána következett a fiúk roxforti hálószobája, a Szükség Szobája, Dumledore szobája, és még ezer más dolog, amitől tátva maradt a szánk.



Szinte hihetetlen volt belegondolni, hogy egykor valóban ott forgatták az adott jeleneteket. Rengeteg mindent láttunk, de még annál is többet fotóztam, beszéljenek inkább a képek:






5 órát töltöttünk el bent, és még csak ezután következett a gift shop, ami óriási volt, és gyakorlatilag MINDEN kapható volt, ami Harry Potteres. Pólók, pálcák, pennák, füzetek, könyvek, üstök, bögrék, pizsamák, párnák, és még millió más dolog. Magamon is csodálkozom, de sikerült csupán egyetlen dolgot beszereznem:
Este még kicsit császkáltunk az Oxford Streeten, és benéztünk az m&ms boltba, amiből csak 5 van ilyen a világon. 3 szintes! Zseniális volt :)
Utolsó nap bevásároltunk néhány finomságot az egyfontos boltban, aztán sétáltunk egyet a Tower Bridge-nél, és ettünk egy finomat a The George Inn-ben, ami nagyon hangulatos kis hely, és már több, mint 400 éves! Délután felszedtük a cuccainkat és elindultunk a reptérre, bár még el tudtam volna tölteni ott egy hetet. Imádom Londont, alig várom, hogy megint visszamenjünk!


Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék: , , , , ,

2017. augusztus 5., szombat

Nyár, történések

Elég régen nem írtam blogbejegyzést, de nem azért, mert nem történik velem semmi, sőt. Éppen annyi időm van általában, hogy az álmosságtól félholtan bedőljek az ágyba, és kialudjam magam, bár néhány hete (hónapja?) ez se jött össze. Amióta elköltöztünk ugyanis a Hűvösvölgyi útról a 9.kerületi Távíró utcába, nem nagyon sikerült egy jót aludni. A lakásunk legfelső emeleti sarki lakás, tehát egész nap éri a meleg. Általában 30-34fok körül van a hőmérséklet, kicsit nehezen tudunk elaludni, és túl hamar ébredünk… De ez már hálistennek a múlt, ugyanis kaptunk kölcsön egy mobil klímát, így most pénteken május óta először rendesen kialudtuk magunkat, ugyanis sikerült 30 fok alá tolni a hőséget a szobánkban :) És már a galambokat is sikerült megnevelnünk, hogy nem jó az senkinek se, ha hajnalban a mi erkélyünkön rendetlenkednek, így már rájuk sem ébredünk fel.
Az elmúlt pár hónap nagyon mozgalmas volt számomra: többek között eljutottunk a Novarock fesztiválra, amiről már írtam, egyszerűen imádtam! (a legnagyobb élmény számomra a blink-182, a Linkin Park, a Green Day, és Rag’n’Bone Man koncert volt).
A munkahelyemen egyre magabiztosabbnak érzem magam, kezdek egyre több mindent önállóan eldönteni, elintézni, és úgy gondolom, hogy jól megy, bár nyilván van még mit tanulni, és fejlődni, de szerintem jó irányba haladok. Nagyon élvezem, hogy mindig van mit csinálnom, hogy hasznos az a munka, amit leteszek az asztalra, és hogy egy jó csapat vár minden nap, amikor bemegyek az irodába. Jó csapattal dolgozni pedig szerintem az egyik legfontosabb dolog, ha azt szeretné elérni az ember, hogy öröm legyen bejárni dolgozni. #proudtobeafox
Eva Simonyi (@evasimonyi) által megosztott bejegyzés,




Lementünk tökéletesen random az EFOTT-ra is egy napra szülinapozni. Ilyet se csináltam még, mármint ennyire spontán bulit tolni, de mindig az ilyenek sikerülnek a legjobban. Megnéztük a HURTS-öt, még mindig zseniálisak :)


Eva Simonyi (@evasimonyi) által megosztott bejegyzés,


Sikerült becsípni is, mindezt úgy, hogy nekem másnap (vasárnap) reggel 9-re az irodában kellett lennem. 40 perc várakozás után elkaptunk végre egy taxit, ami kivitt az állomásra a 2.16-os vonathoz, amire épphogy felpréselődtünk. Néhány óra alvás után már bent is voltam nyitni az irodát, persze letoltam egy kávét, és a szükséges mennyiségű buli-after trash foodot, de képtelen voltam teljesen felébreszteni az agyamat és a testemet. Nem azért, mert ittam pár fröccsöt előző este, az azért ennyire nem befolyásolt és viselt volna meg, nem volt számottevő. De az álmosság….Elszoktam a 3 óra alvástól. Az egész napom egy nagy holtpont volt. Szerencsére jött másnap a hétfő, úgyhogy jól ráaludtam a hétvégére….janem :)
Megnéztük Marilyn Mansont is, ezt csak kb azért írom le, mert ahogy gondolom végig, hogy mik történtek mostanában velem, mindig azok a legszebb emlékek, amik közösek, és erre is Bandival mentünk el, így kb ennyi jót tudok elmondani az egészről...

Eva Simonyi (@evasimonyi) által megosztott bejegyzés,


Family time:
Júliusban itthon volt Bandi apukája is, akinél júniusban voltunk kint Németországban egy hétig. Most mi vendégeltük meg :) Voltunk kint vízilabda meccset nézni a Teraszon, egészen kellemes kis hely.


Mentünk jazz koncertre is, amit sokkal jobban élveztem annál, mint amit gondoltam. Egészen sokáig abban a hitben éltem, hogy nem szeretem a jazz zenét, de ezek után átformáltam a véleményemet. Szerintem a free jazzt nem szeretem, de lehet, hogy azzal kapcsolatban is hamar meggondolom magam.

Eva Simonyi (@evasimonyi) által megosztott bejegyzés,


NAGYON FONTOS TÖRTÉNÉS: összegyűlt a Jamie Oliveres késkészletünk, és nagyon büszkék vagyunk rá! Öröm ilyennel főzni, eszméletlen éles, és amúgy is imádom Jamie Olivert. Igen, egy késkészletről áradozok. És annak is külön tudok örülni, amikor új mosogatószivacsot fogok be. Ilyen ez a nyuggerélet.

 És van már chromecastunk is, így nagyképernyőn tudom nézni a Linkin Park koncertfelvételeket, mint például most is, amivel kicsit kínzom magam, mert tényleg nagyon szarul érintett CB halála, de erről nem gondolom, hogy tudnék és szeretnék hosszabban írni, talán csak ennyit: hiányozni fogsz Chester, sokunknak. Köszönet mindenért, és hogy egy olyan csodás emlékkel tudok “búcsúzni”, mint amit a Novarockon adtál nekünk. Nyugodj békében!

Eva Simonyi (@evasimonyi) által megosztott bejegyzés,
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék: ,

2017. július 3., hétfő

Rag'n'Bone Man, Rancid, Green Day: Novarock negyedik nap

Gyorsan elérkezett a negyedik, egyben utolsó napja a fesztiválnak. Kicsit borongós időre ébredtünk, reménykedve, hogy nem mossa el az eső (esetleg vihar) a várva-várt nagykoncerteket, de szerencsére ez nem következett be.

A délután igen korán (3 óra előtt) kezdő Rag’n’Bone Man (vagyis Rory Graham) az Architects-hez hasonlóan igen sokat késett, de mint utóbb kiderült, nekik is lerobbant busz miatt kellett kapkodva behangolniuk, és felpakolni a színpadra a felszerelést. Amikor a vokalistalány és a zenészek felmentek a színpadra, olyan érzés fogott el minket, hogy ez lesz az egyik legjobb koncert a fesztiválon. A brit énekes-dalszerző első önálló stúdióalbuma idén februárban jelent meg, és azonnal óriási visszhangot kapott. Ezt megelőzően több hip-hop előadó albumának munkálataiban is részt vett, azonban most jött el nála az idő, hogy teljesen a saját énekesi karrierjére koncentráljon.
A koncertre a délutáni órához, és az énekes Novarock lineup-ból való viszonylag kilógó stílusához képest nagyon sokan voltunk kíváncsiak. A szemerkélő eső nem vette el a kedvünket a koncertről, és milyen jól tettük, hogy megnéztük! A főleg soul stílusban utazó előadó hangja már az első dalnál meggyőzött minket arról, ez valami különleges lesz. A líraibb daloknál szabályosan elérzékenyültem, főleg a Skin című dalnál, ami amúgy a kedvencem az albumról, hiszen ezt akusztikusan adta elő. Olyan érzelmekkel teli előadás volt, hogy konkrétan megkönnyeztem, tippre nem voltam ezzel egyedül. Egy-egy poposabb slágernél meg is jegyezte, hogy most egy vidám dal következik, ami meglepő, mert ez amúgy nem jellemző rá. Annyira magával ragadó volt a hangja, az előadásmódja, hogy a metálbandák pólóit viselő közönség is tátott szájjal csodálta őt. Rag’n’Bone Man rendkívül alázatos zenész, aki minden dal után óriási mosollyal köszönte meg a megérdemelt tapsot, kimondottan szimpatikus személyiség volt, fantasztikus énekes és előadó. Az egyik legmeghatározóbb koncertet adta számomra a Novarockon. Szerintem igen hamar ki fogja nőni a délutáni idősávot, bármelyik fesztiválon simán elmehet headlinernek.
Az esti nagy nevek közül az első a Rancid volt, akik mostanában a Green Day-jel turnéznak. Az amerikai punk-rock együttes az elmúlt 25 évben az egyik legmeghatározóbb együttessé nőtte ki magát a műfajban. Bár annak ellenére, hogy rendkívül sokan gyűltünk össze, azért elég szellősen álltunk, így bőven volt hely tombolni, táncolni. A közönség elég hamar beindította a bulit, a hangosító pult előtt legalábbis remek hangulat volt. Néhány sráccal összehaverkodtunk, és elmondták, hogy mindenki legalább olyan régóta várta ezt a koncertet, mint én mondjuk az utánuk következő Green Day-t. A Rancid a fesztiválon egy 23 dalos setlisttel készült számunkra, ami jóval több volt, mint amire számítottam, így bár nem ismertem őket a koncert előtt, de a koncert végére meghozták a kedvemet hozzá, hogy később is hallgassam őket.

A kék színpad záróprodukciója a Green Day volt, akik egy majdnem 2,5 órás koncertre voltak kiírva (ezt végig is játszották). Kezdjük az elején: a blink-hez hasonlóan nekik sem sikerült érett felnőtté felnőni és megkomolyodni. Billie Joe Armstrong fantasztikus showman, aki már az első perctől kezdve egyértelművé tette, hogy számára az egyik legfontosabb a közönséggel való kontakt. Minden számot egy rövidebb-hosszabb felkonferálás előzőtt meg, valamint néhány közbeszúrt sztorival is színesítette a hangulatot. Mike és Tré Cool is abszolút ugyanolyan pörgéssel tolta végig a dalokat, mintha 20 évesek lennének, de a külsejükön már meglátszottak az elmúlt évek.
A dalok rendkívül el voltak nyújtva, a zenekar rengeteget jammelt, miközben BJA bohóckodott a színpadon, és szórakoztatta a közönséget, de mindezt úgy csinálták, hogy a közönség ne unja el magát. Folyamatosan pörgették a dolgot, rohangáltak a színpadon, léggitároztak, térdre borulva hajlongtak az egyiptomi maszkos szaxofonos előtt, és rajongókat hívogattak fel a színpadra.
Először felhívtak egy rajongót a színpadra, akitől még kiemelés előtt megkérdezte BJA, hogy ismeri-e a dalszöveget. Miután közösen elénekeltek egy refrént, a srác óriási hévvel vetette bele magát a tömegbe, és crowdsurfölt egy jót. A második felhívós történetnél is egy énekesre volt szükség: egy lány lett a szerencsés, aki gyorsan végigölelte az összes bandatagot, és a végén ő is crowdsurfölhetett egy óriásit. De harmadjára már egy gitárosra volt szüksége, akinek mindössze három akkordot kellett ismernie. Az első kiválasztott sajnos csődöt mondott, úgyhogy jött a következő kiszemelt, akinek ismét nem sikerült eljátszania a számot. De három a magyar igazság: a harmadik srác (élénk narancs/piros mohawkkal) már teljesítette a küldetést: az együttessel közösen eljátszott szám után életreszóló élményben lehetett része, ugyanis ha a közösen eljátszott dal nem lett volna elég, BJA a szám után odament hozzá, és azt mondta neki, hogy megtarthatja a gitárt. Mennyire fantasztikus gesztus!
A setlist mindössze 25 dalból állt, de a rengeteg közjátékkal, skandálással, közönségénekeltetéssel együtt végigtolták a két és fél órát. A koncert végén a visszataps után került sor az American Idiot-ra, amit még az is epekedve várt, aki amúgy a többi számukat is mind imádja. Utána a koronát az estére a Jesus of Suburbia tette fel, amit már mindenféle megszakítás nélkül úgy tolták le, ahogy azt kell.
Amikor levontult a zenekar a színpadról, azt gondoltuk, hogy vége a koncertnek, de BJA egy szál gitárral még megörvendeztetett minket két dallal: az Ordinary World, majd a Time Of Your Life tökéletes lezárása volt az estének.


Látszott rajtuk, hogy már nem először tolnak végig órákat a színpadon a fáradság legkisebb jele nélkül: vicces, színvonalas, élvezhető, pörgős, életreszóló élmény volt látni őket élőben.
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék: , , , , , , , , , , ,

2017. június 28., szerda

Szétszedte az arénát a Foo Fighters- zseniális koncertet adtak hétfőn Budapesten!



Az egyik kedvenc együttesemről van szó, bár sajnos ez nem nagy szó, nálam a “kedvenc” az úgy az aktuális top 10, de a FF tényleg egy olyan igazi klasszik rockbanda, akik valahol a szívem csücske körül éldegéltek már a gimi óta, és mindig is rajta voltak a “mielőtt-meghalok-látnom-kell” listámon.
20 éve jártak Magyarországon utoljára, a mostani közönségnek jó része akkor még meg sem született, vagy nagyon fiatal volt. De most aztán bepótolták azt a 20 évet: egyszerűen fantasztikus koncertet adtak a magyar közönségnek! De ne szaladjunk annyira előre, kezdjük az elején.
Munka után indultam a Papp László Sportarénához, mint a közönség nagy része. Mire odaértem (7 előtt 10 perccel), már a metróbejáratig ért a sor. RHCP-n nem láttam ekkora tömeget, pedig az teltház volt. Kb 7 körül indult a beengedés (fél óra csúszással), de amikor megindult a sor, akkor nagyon hamar be is jutottunk. Szokásos táskaellenőrzés, motozás. Amikor végre bejutottam, egyből be is ültem a helyemre (108 szektor), hiszen nem volt sok kedvem kivárni a 25 méter hosszú sort a büfénél egy fröccsért cserébe.


Az előzenekar a God Damn nevű angol formáció volt, és kis késéssel léptek a színpadra, de egyből bele is csaptak a közepébe. A közönséggel kommunikálva nem nagyon hagyta el más a szájukat, mint a fuck, shit, és a thank you, de ez annyira nem is zavart. Az már kicsit jobban, hogy a hangosítás enyhén szólva is túl lett tolva: az első percben megbántam, hogy nem vittem füldugót. Eszméletlenül hangos volt, szinte már élvezhetetlen, bár maga a zene sem épp az én ízlésemhez passzolt. A számok elején még néhol felfedeztem valami dallamot, vagy esetleg ritmust a dobos zenéjében, de a dal felétől kezdve káosz volt minden szám (mondjuk nyilván nem véletlen, hanem ilyen a stílusuk). A dobost ettől függetlenül elismerem, mert zseniális volt, és az együttes másik két tagja is eszméletlenül pörgött a színpadon, de nekem a gitár hangszórónál való gerjesztése és percekig való nyúzása nem kielégítő zenei élmény.... A lelkesedésük, meg a bulihangulat, amit csináltak, valamennyire elviselhetővé tette azt a kb fél órát amíg zenéltek, de a zenéjük nem nyerte el a szívemet.
Viszonylag rövid időn belül átszerelték a színpadot (ezalatt az idő alatt is esélytelen volt bármelyik büfénél értelmes időben fröccshöz/sörhöz jutni), majd kiégtek a fények. Én kis naiv azt gondoltam, hogy az ülőszektorban majd mi ülni fogunk. Sosem tévedtem még ekkorát. Az első akkord felcsendülésekor egyszerre ugrott fel mindenki a helyéről, és indult be a tombolás az ülő szektorokban is. Igazából valószínűleg képtelen lettem volna magamtól ülve maradni, de szerencsére ezzel nem voltam egyedül.
Amikor Dave Grohl énekes felpattant a színpadra, és az “ARE YOU READY???? because I am!” felkiáltással a zenészekkel együtt bele is csapott a közepébe, az egész közönség megőrült. Elég erős kezdést vállaltak be: konkrétan az egyik leghíresebb számukkal, az Everlong-gal indították be a bulit. Egyből 110%-on volt a hangulat.


A közönségkedvenc dalok csak jöttek és jöttek, és mindezt olyan felszabadultan, jókedvűen és profin adták elő, hogy csak az “örömzenélés” szóra tudok gondolni. Látszott rajtuk, hogy rendkívül élvezik, amit csinálnak, és kimondottan imádták a magyar közönséget.
A setlist összeállítása egyszerűen hibátlan volt, minden “sláger”, amit bárki is kívánhatna, elhangzott: Learn To Fly, The Pretender, Everlong, Big Me, Walk: és még csak az első fél órában járunk. A magyar közönség 20 év várakozás után egy best-of dallistát kapott.
Dave a koncert elején kérdezte tőlünk, hogy mennyit játsszanak ma este, mivel rengeteg daluk van. Másfél órával kezdte, de a közönség óriási üdvrialgással “kialkudott” 2 óra tíz percet, amire megkapta az énekestől, hogy ennyivel is beéri? Dave Grohl végül kijelentette: addig játszanak nekünk, ameddig csak bírnak, elvégre neki nincs munkája, neki nem kell holnap korán kelnie. Végül majdnem két és fél órán át játszottak megállás nélkül. Megállás nélkül értsd: Dave a koncert végefelé azt mondta, most csinálhatnák azt is, ami nagyon divat, hogy lemennek, tapsolunk, ők meg visszajönnek még pár számot eljátszani. De nekik most nincs kedvük lemenni a színpadról, és ezt eljátszani, mert addig akarnak nekünk zenélni, amíg fizikailag már képtelenek folytatni. Látszott, hogy őszintén élvezi az egész estét, de az is tény, hogy nagyon hálás közönség voltunk.
A zenekar bemutatására külön ki kell térnem: a frontember szinte stand-up szerű kis blokkot csinált ebből a dologból: minden bemutatott tag után odaszúrt valami kis tréfás beszólást: például a billentyűs szólója után hozzátette, hogy ez mondjuk teljesen szükségtelen egy FF dalnál, de azért király, köszi. Chris gitárszólója után pedig megkérte, hogy most valami jót is játsszon, elvégre 20 éve voltak itt utoljára.
Dave Grohl, bár fantasztikus frontember, és tudja, hogy mi kell a közönségnek, nem egyedül vitte el a hátán a koncertet, a zenekar többi tagja is rengeteget tett hozzá az estéhez. Nem egyszerű háttérzenészek voltak, hanem szerves részei a produkciónak. A dobos Taylor Hawkins-t külön ki kell emelni: meglepően szuper hangja van, és dobolás mellett simán elénekelt úgy két dalt, hogy hiba nem volt benne.

A dalok között folyamatos volt a kommunikáció, többször is elhangzott, hogy már 20 éve nem jártak erre, de ez a mostani este kárpótol mindenkit: minket is, és őket is. Azt is hozzátette: lehet, hogy minden városba csak 20 évente kellene menniük, amit a közönség kinevetett/kifütyült, de Dave Grohl azt válaszolta: persze-persze, sok idő kivárni, de nézzétek meg, hogy mi az eredménye! Őrület! Folyamatosan viccelődött, és hálás közönség volt magának, ugyanis végig röhögött a saját poénjain, és ezzel nyilván mindenkinek jó hangulata volt, bár ezt maga a zene is biztosította volna. De a zenére rájött még az is, hogy fantasztikus hangulatot tud csinálni, nagyon kitett magáért: énekelt, gitározott, a színpad egyik végéből a másikba rohant percenként, hogy a közönség mindkét oldalát pörgesse, és úgy beszélt a több ezer összegyűlttel, mintha régi haverok lennénk.
A koncert zárásaként az utolsó dal előtt még egyszer utoljára elmondta, hogy sajnálja, hogy 20 évbe telt, hogy ismét Budapestre látogassanak, majd elkezdődött az utolsó szám: a Best of You-t olyan energiával énekelte, és akkora bulit csapott a közönség így a legvégén (is), hogy azt kell mondjam, egy tökéletes este tökéletes lezárása volt. Mindent megkaptam ezen a koncerten ettől az együttestől, amit vártam, és még többet is. Szívük-lelkük benne volt, és ezzel egészen felejthetetlen élményt adtak nekünk.


Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék: , , , , , , , ,

2017. június 27., kedd

A nap, ami valószínű a legtöbb magyart vonzotta be: Novarock 3. nap (System of a Down, Prophets of Rage)


A harmadik nap (és a fesztivál) kétségkívül egyik legjobban várt együttese a System Of A Down volt, amire valószínűleg a magyar rajongók nagy része (már aki tehette) kijött. De ne szaladjunk ennyire előre.
A délutáni koncertek közül engem a Pierce The Veil érdekelt a legjobban. A 2016 novemberében a Dürer kertben adott majdnem teltházas koncertjük miatt szinte biztos voltam benne, hogy most is nagy buliban lesz részünk. Sajnos azonban ez most nem vált be, ugyanis a délután kb fél 6-kor kezdődő koncerten még nem volt az igazi a hangosítás. A dalokat inkább mi énekeltük, mint Vic Fuentes énekestől hallgattuk (mivel a mikrofonnal is voltak problémák), de sokszor nemhogy a dalok introjánál, de még az első versszak után is csak pislogtunk ki a fejünkből, hogy ez most melyik dal is lehet, mert a gitár torzított, és sokszor felismerhetetlen volt az elején a dal. A refrénnél általában azonban megindult a közönség ének is, így egész jó hangulat kerekedett kb a koncert felétől. Bár az együttes mindent megtett annak érdekében, hogy a közönség jól szórakozzon (legjobban Jaime Preciado pörgött 130%-on, de tőle ezt már szinte elvárjuk), én, mint aki már látta őket maximumon teljesíteni, állíthatom, hogy ennél sokkal többre képesek.


A System Of A Down koncertet a Prophets of Rage nevű szupergroup előzte meg. Az együttesben a Rage Against the Machine és Audioslave zenészei, valamint a Public Enemy és a Cypress Hill rapperei zenélnek együtt. Amikor az első számmal belecsaptak a húrok közé, elkezdett szemerkélni az eső, de az emberek láthatóan nem zavartatták magukat, sőt, szerintem kimondottan élvezték is, hogy már nem kell megküzdeni a porral.
A koncert eleinte nekem kicsit unalmasnak tűnt, de valószínű csak azért, mert nem ismertem őket túl jól, és mert nyűgös voltam az eső miatt. De amikor az esőt már elengedtem, és nem zavart, sokkal jobban kezdtem figyelni a zenére is, és be kell valljam, eléggé tetszett, amit hallok. A nevükhöz hűen nekem néhol mondjuk kissé már túl dühös volt ez a zene, de az tény, hogy a SOAD miatt gyülekező tömeget remekül elszórakoztatták a lendületes előadásukkal. A show közepén egy duett erejéig Serj Tankiant is felhívták a színpadra, akivel közösen előadtak egy dalt a nemrég elhunyt Chris Cornell emlékére, ez pedig remek ízelítőt volt abból, mire is számíthatunk az énekestől az esti SOAD koncerten.


Az átszerelés alatt is egyre nagyobbra duzzadt a tömeg, akit láthatóan nem érdekelt a szemerkélő eső, azonban amikor jobban rákezdte, meglepő módon elég sokan mentek el. De tény, hogy még így is rengetegen voltunk, ráadásul mivel a SOAD nem jön Magyarországra (soha), ezért a tömeg igen nagy része valószínű magyar volt. Napközben legalábbis eszméletlenül sok SOAD pólós magyart láttam a fesztiválon sétálni, de erre számítani is lehetett. Szerencsére az átszerelés nem húzódott el, így nem kellett sokat várakozni.
A System Of A Down rajongótáborára nem lehet ráhúzni, hogy fiatalok, vagy főleg fiúk, vagy inkább rokkerek, hiszen igen vegyes közönség gyűlt össze, de magát a zenét sem lehet beskatulyázni: keverik benne a rock, a folk, a metál, és még sorolhatnánk, hiszen az ütemesebb dallamokra éneklő Serj Tankian hangja hallatán az opera szó is eszünkbe juthat. Az énekes minden kiénekelt hangba úgy teszi bele a lelkét, mintha az élete múlna rajta, de néhol még így is meg-megremeg, ami az egésznek egy plusz törékenységet, egy plusz szépséget ad. A semmivel és senkivel nem összehasonlítható hang a fűszere az egésznek. Néhol olyannyira éli bele magát az adott dalba, hogy teljesen kikapcsolja a külvilágot, és minden rezdülése arról az adott másodpercről szól, és semmi másról.


A zene, ami rengeteg mai felnőttnek játszott meghatározott szerepet a ‘90-es, 2000-es években, élőben is ugyanolyan elemi erővel üt, mint ahogyan azt elképzeltük. Azt gondoltam a koncert előtt, hogy megnézem, mert mégiscsak ki kell használni a lehetőséget, hogy láthatom őket, de a Chop Suey!-n kívül úgysem fogok mást ismerni, ugyanis magamtól nem nagyon hallgattam őket régebben. Igen nagyot tévedtem. A koncert során szinte minden harmadik számnak tudtam önfeledten énekelni a szövegét (vagy részleteit), hiszen sok olyan dal szivárgott be az életembe még a gimi során az osztálytársak hatására, amiről nem is tudtam, hogy System. A koncert során tehát rengeteg “aaaa hát én ezt ismerem” élményem volt, elhangzottak olyan közönségkedvencek, amikkel a nem éppen ősrajongónak számító koncertezőket is simán be lehetett rántani felfokozott hangulat ívébe, például az előbb említett Chop Suey!, Toxicity, Lonely Day, B.Y.O.B., Aerials, Sugar.
Az együttes kitett magáért, bár abszolút nem meglepő tény, hogy profik, hiszen nem ma kezdték, mégis, a közönség rendkívül hálásan fogadott minden egyes előadott számot. A dalok között nemigen kommunikáltak a rajongókkal, cserébe egy 30 dalos setlistet kaptunk a koncertre, és szerintem ezzel mindenki elégedett is volt. Bár egy ilyen hosszú koncertnél általában elkerülhetetlen, hogy a közönség hangulata néhol ne üljön le, de a SOAD a dalok ügyes összeválogatásával, a lehengerlő látványvilággal (folyamatos vetítések a háttérben, néhol szinte felzaklató, sokszor politikától sem mentes videókkal), végig fenntartotta a rajongók figyelmét.


A System Of A Down szívét-lelkét beletette ebbe a koncertbe, és ez abszolút átjött a közönségnek, akik így már nem reményvesztetten térnek haza, hogy sosem fogják élőben látni kedvenc bandájukat.

Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)